6. rész - Su Min

Eljött a hétfő reggel, és vele együtt az első munkanapom. Egyszerre voltam izgatott, ideges és rémült. Nagyon megijedtem attól, amit a fiúk mondtak tegnap. Mi van, ha igazuk lesz, és tényleg olyat kérnek tőlem, amit normál körülmények között sem vállalnék el…? Félek, de ha önállósodni akarok, akkor muszáj elmennem és 100%-ot beleadni, ha valóban normális feladataim lesznek. A hétvégén a pasi azt mondta, hogy már ma lesz valami bemutató, szóval egyből beledobnak a mély vízbe. Hurrá…!

 

            Elveszettnek éreztem magam a város e részén, mivel leginkább csak a lakás és a kisbolt között mozogtam napi szinten. Abban reménykedtem, hogy nem fogok rögtön az első nap beégni azzal, hogy eltévedek és emiatt kések. De szerencsémre a fiúk voltak aranyosak, hogy rajzoltak nekem térképet és mindent leírtak mellé. Hol szálljak át és mire, merre menjek, stb. Az expohoz érve azonban megint elbizonytalanodtam…

   - Te vagy az új modell, ugye? – egy fiatal lány lépett elém.

   - Azt hiszem, igen. Meg tudnád mutatni, hogy merre kell menni?

   - Persze, gyere velem.

   - Köszi. Amúgy Kim Hye Na vagyok. – felé nyújtottam a kezem.

   - Jung Su Min, örvendek. – elfogadtam a gesztusomat.

   - Te mióta dolgozol itt?

   - 2 éve. Nem kell sokat szenvednünk a jó fizetésért. Bár… néha vannak fura alakok, de a bizti-boyok megoldják, ha szólsz nekik.

   - Szóval igaz lenne… - félhangosan gondolkodtam.

   - Mi?

   - Oh… Ismerőseim mondták, hogy tulajdonképp áruba bocsájtottam a testem.

   - Nos… bizonyos értelemben igaz. De csak akkor, ha hagyod magad. Ha nem akarod, hogy valami olyan történjen, akkor szólj a fiúknak és ők elintézik neked.

   - Ezt jó tudni. És miben kell lennünk?

   - A szervezőktől fogod megkapni az egyenruhádat minden rendezvény előtt. Ma kékben leszünk és Chevrolet-k mellett fogunk pózolni.

   - Tényleg?

   - Igen. Itt is vagyunk, ez a bázisunk. Le tudjuk rakni a táskáinkat, itt kapunk inni és enni is, bár utóbbit annyira nem.

   - Sztárok is szoktak ilyen helyekre járni?

   - Igen, de 30-40 perc után le szoktak lépni, mert menniük kell más helyekre a millió wonos mosolyukat villogtatni.

   - Értem. – csalódottan kémleltem a padlót.

   - Íme, a ruhád. – a kezembe nyomta a kupacot. Kihajtogattam őket és elszörnyedve emeltem magam elé – Ennyi?

   - Aha, talán sok?

   - Inkább kevés, nem szoktam mutogatni magam…

   - Jobb, ha hozzászoksz, mert ez a munka a kendőzetlen bájakról is szól.

   - Értem… - bevonultam a kis kabinba és átöltöztem. Hát, az biztos, hogy ilyet sose fogok utcára felvenni, túl sokat mutat.

   - Hm, jól áll. Gyere, mennünk kell a kocsikhoz.

   - Oké… - szótlanul követtem Su Mint. Nagyon félek, hogy már rögtön első nap valaki hozzám akar érni és emiatt problémázni fogunk. De simábban ment, mint gondoltam. Min sokat segített, terelgetett, hogy mit és hogyan csináljak. Csak ácsorogtam az autó mellett és mosolyogva fordultam a kamerák felé, ha arra kértek. Sok ismerős arcot láttam, színészeket, énekeseket, de szerencsére Őt nem. Ha Ő megjelent volna, teljesen biztos vagyok benne, hogy ott ájultam volna el.

   - Na, milyen volt az első nap?

   - Nem is olyan vészes, mint gondoltam. Nagyon szépen köszönöm, hogy segítettél. Nélküled tuti elbénáztam volna mindent.

   - Ugyan, semmiség. – legyintett – Merre mész haza?

   - A központban lakok két fiúval.

   - Két fiúval?? – úgy nézett rám, mintha legalábbis kínaiul beszélnék.

   - Igen. Hosszú sztori és nem is beszélhetek róla. De ha minden jól megy, akkor hamarosan külön tudok tőlük költözni.

   - Hm… Tudod, én épp lakótársat keresek. Nem szeretnél esetleg…

   - Hát… meg kell beszélnem a srácokkal, de tényleg jobb lenne egy lánnyal lakni, aki megérti, hogy ha a hónap bizonyos részében hisztis vagyok és hasonló hülyeségek, mint 2 pasival, akik tulajdonképp csak cselédként használnak. Szóval, ha adsz egy telefonszámot… oh, hogy nekem még nincs is itteni mobilom, akkor találkozhatnánk holnap valahol, ha gondolod.

   - Nem is rossz ötlet. Mit szólnál a CS kávézóhoz?

   - Akár… - miért pont ott? Mi lesz, ha megint besétál? Akkor… Bele se merek gondolni…

   - Nekem most mennem kell, holnap találkozunk. Szia! – mosolyogva köszönt el tőlem. Még intettem felé párat, aztán én is elindultam hazafelé.

            A fiúk nem igazán örültek neki, hogy ilyen hamar elmegyek tőlük, de megértették, hogy jobb lesz nekem egy lány mellett. Ráadásul így nem kellett attól félni, hogy lebukunk. Megígértem nekik, hogy amikor csak lesz időm, meglátogatom őket, és ha lesz jegyem, akkor adok nekik és így el tudnak jönni a jó kocsik közé. Holnap után el is kezdek átcuccolni, hogy minél hamarabb megszokjam az új helyet.