7. rész - Oppa~

Minden olyan gyorsan történt körülöttem az elmúlt egy hónapban, hogy szinte felfogni se volt időm. Alig, hogy megérkeztem ide, rögtön bekerültem egy meleg pár lakásába, mint „titkos takarítónő”. Édesek voltak velem, hogy segítettek, de nem akartam örökké bujkálni. Egy idegen pasitól kaptam munkát, ami lehet, hogy nem a legbiztonságosabb egy lánynak, de a fizetés jó, és ha szeretnék minél hamarabb saját lakást, akkor kell a pénz… És nem utolsó sorban lett egy új ismerősöm, aki szintén lány. Jobb lesz nála lakni, mert ő meg fogja érteni, ha épp nem akarok senkit látni a női problémák miatt. Nem csak a munkában tud majd segíteni, hanem abban is, hogy minél előbb megtaláljam a helyem Szöulban.

           Másnap, ahogy megbeszéltük, elmentem a CS kávézóhoz. A bejárat előtt ácsorogva vártam Su Mint, nem akartam egyedül ülni az asztalnál, az olyan… ciki és unalmas. Cipőm orrát türelmetlenül ütögettem hozzá az úthoz, miközben a földet bámultam. „Igazán jöhetne már…” – gondoltam magamban.

   - Bocsi, dugó volt és beragadt a buszom is. – lihegve kapaszkodott meg alkaromban Min.

   - Semmi gond. Menjünk be és szerezzünk valami innivalót neked, mert mindjárt összeesel.

   - Köszi, de azért annyira nem vészes a helyzet. – bementünk, kértünk egy-egy kávét és leültünk a teraszon. Kellemes volt az idő, a langyos szellő lágyan fújdogált.

   - Szóval… Mesélj magadról, mert a neveden kívül nem tudok rólad sokat.

   - Hát… Hol is kezdjem? Magyarországról jöttem ide, félig ugyanis magyar vagyok.

   - Tényleg? Nem gondoltam volna, jól beszéled a nyelvünket.

   - Mert valahogy sokkal inkább érzem magam ide valónak, mint magyarnak. Ott nem tetszett nekik, hogy ázsiai vagyok, még piszkáltak is érte. Jó, persze tisztelet a kivételnek.

   - Azta! Akkor neked két anyanyelved is van?

   - Mondhatni, plusz még beszélek angolul is.

   - Ez nem semmi! Minden elismerésem. Ha jól értettem, akkor ide menekültél a rasszizmus ellen?

   - Erős kifejezés, de a lényeg ez. De nem csak ezért, hanem azért is, mert szerettem volna megismerni a másik felemet. Sokat olvastam rólatok… rólam, mégis élőben olyan más minden.

   - A minden alatt szó szerint mindent értesz?

   - Mire gondolsz?

   - Hát, nem csak a történelmi dolgokra, hanem például, hogy… Mi menő manapság és mi nem?

   - Öhm… Az énekesekre célzol?

   - Látod, érted te. Na, van kedvenced?

   - Igen…

   - Mégpedig?

   - Egy bandában…

   - Ezt gondoltam, szólistából kevés van.

   - Férfi…

   - Ezt is sejtettem, lánytól nem pirultál volna így el.

   - E-elpirultam?

   - Aha. Tehát, melyik csapatban van?

   - Muszáj erről beszélnünk?

   - Erről lehet a legjobban megismerni valakit, hogy melyik fandomba tartozik. Na?

   - Te minek vallod magad?

   - Tündér volnék vagy mi.

   - Te is?? – hirtelen szaladt ki a számon, nem akartam lebuktatni magam.

   - Szóval te is. Hm, ki a biasod?

   - A kim?

   - A kedvenced.

   - Oh… ő. – megmutattam a tárcámban őrzött aprócska képet.

   - Jó választás. Nekem meg ő. – felém fordította a telefonját. Egy aranyos, kisfiús mosolyú srác tekintett vissza rám.  - Legalább nem fogunk összeveszni rajtuk.

   - Igazad van, de ő… nem ő a „fő gonosz”?

   - Ez így nem igaz! Mondjuk inkább úgy, hogy egy báránybőrbe bújt farkas.

   - Oké, te tudod. De miért pont ő?

   - Mert az ő személyisége ragadott meg a legjobban. Legtöbbször rosszabb, mint egy óvodás, vagyis bölcsődés, de mikor énekel… Olyankor egy igazi komoly, érzelmekkel teli férfi. Egyszerűen imádom!

   - Mintha csak magamat látnám.

   - Veled mi a helyzet?

   - Hasonló. Mikor már nagyon kilátástalannak tűnt a helyzet otthon, akkor botlottam belé. Mindig képes volt, még a legrosszabb pillanatokban is megnevettetni. Mondhatni ő a plátói szerelmem, de nem igazán az. Szerelem, báty, őrangyal… mind egyben.

   - Megértem. Azt ugye tudod, hogy ez a hely is az övé, részben.

   - Tényleg? Szóval ezért…

   - Hm?

   - Semmi, csak a múltkor voltam itt és akkor bejött. Bement a pult mögé, kiszolgált pár vendéget, aláírt pár lapot a fanoknak, aztán elment.

   - Így szokta. Van, mikor mások is jönnek vele vagy csak szimplán betévednek. Jól teszi egy fan, ha ezekre a helyekre jár.

   - Én nem fogok, ha nem muszáj.

   - Miért?

   - Félek, hogy beégek.

   - Ettől felesleges. Legfeljebb cukin mosolyog rád, de nem fog kiröhögni. És, itt is az esélyed.

   - Mi? – benéztem a hatalmas ablakon és láttam, amint megint besétál a pult mögé. Most komolyan ilyen peches lennék?

   - Na gyere. – Mimi megfogta a csuklómat és elkezdett befelé húzni.

   - Ne, nem akarom.

   - Ne nyafogj, csak kövess!

Odahúzott a pulthoz és mintha teljesen természetes dolog lenne, megszólította Őt.

   - Oppa, tudnál adni a barátnőmnek egy autogrammot?

   - Persze, nagyon szívesen. Milyen névre?

   - K-Kim Hye Na…

   - Te vagy a kedvence, csak szegény nagyon szégyenlős. Most van először Koreába és nem tudja, hogyan is működnek itt a dolgok. Esetleg egy fényképet is csinálnál vele?

   - I-igazán nem szükséges…

   - Ugyan, nem tesz semmit. – olyan édesen mosolyodott el, minden erő elszállt a lábamból. Gyengéden átkarolta a vállam, Su Min pedig elkészítette a fotót a telefonjával.

   - K-köszönöm. – mélyen meghajoltam.

   - Nincs mit, további kellemes napot.

   - Köszönjük, oppa.

   - Ezt muszáj volt?

   - Igen, így legalább lesz szép emléked, ha egyszer hazamész.

   - Ha…

   - Nem akarsz?

   - Nem terveztem.

   - Velem maradsz örökre?

   - Meglehet.

   - Szuper, akkor ezt ünnepeljük is meg egy telefonvásárlással. – ismét megragadta a karomat és maga után húzva elindult velem kifelé.

Most kifizette nekem a készüléket azzal a feltétellel, hogy később visszaadom neki az árát. Amint lesz fizetésem, vissza fogom fizetni neki. Végre egy újabb pipa kerülhet a képzeletbeli listámra.