A
nevem Kim Hye Na, Hanna, 22 éves vagyok. Magyarországon születtem, de nem
vagyok magyar… vagyis nem teljesen, mert apukám koreai. Mindig is nehéz dolgom
volt „félvérnek” lenni, mert a legtöbben nem értették, illetve értik meg, miért
nézek ki úgy, ahogy. Félreértés ne essék, imádom a szüleimet, de… mindig
kívülállónak éreztem magam. Nem igazán voltak barátaim egészen kiskoromtól
kezdve és ez sajnos később sem változott… mert más voltam, mint a többi. Ezért
döntöttem úgy, hogy hazamegyek… ott nem néznek rám furcsán, nem leszek
kakukktojás. Ezzel csak az volt az egyetlen probléma, hogy a szüleim nem
engedhették meg maguknak, hogy kifizessék nekem a repülőjegyet. Így, tetszett,
vagy sem, de 18 évesen elkezdtem dolgozni, hogy megvehessem magamnak. Egyetem
helyett 2-3 állást is vállaltam, hogy minél hamarabb összegyűljön a szükséges
összeg és végre leléphessek innen, ahol olyan volt, mintha a pokolban lennék.
Egyedül az fáj, hogy a családomat itt kell hagynom…
El
sem tudom képzelni, hogy milyen lesz egy olyan országban, amit a második
otthonomnak is nevezhetnék, pedig még sosem jártam ott és a nyelvet sem
beszélem tökéletesen, mivel Magyarországon nem vettem hasznát. A neten
keresztül és könyvekből igyekeztem minél jobban megismerni Dél-Koreát, hogy
mégse legyen teljesen idegen, ha egyszer ott leszek. Figyelemmel követtem,
ahogy a KPop egyre nagyobb teret hódít az egész világon, ahogy mindenki megőrül
az - egyébként tényleg nagyon helyes – idolokért. Nekem is van kedvencem, nem
tagadom, de nem tudnék olyan jeleneteket rendezni, mint egyes, magukat fannak
nevező hisztis kislányok, akik pusztán gyermeteg érzelmeket táplálnak az
énekesek iránt. Félek… de menni akarok innen! Ha fáj is, de hátra kell hagynom
a számomra fontos dolgokat, ha rendes életet akarok…
Már csak alig 1 óra választ el a
repülő indulásáig. A szüleim kikísértek, hiszen mégis az egy szem lányuk készül
őket elhagyni… talán örökre. Ahogy ücsörgünk a padon síri csendben, úgy szorul
össze egyre jobban a gyomrom és a szívem… „Akarom
én ezt egyáltalán? Mi lesz, ha nem sikerül kint elhelyezkednem? Ha hajléktalan
leszek, ha nem találom meg a helyem…?” – a gondolatok folyamatosan
kavarognak a fejemben, bizonytalan vagyok… talán még jobban, mint valaha.
- Kislányom.
– édesanyám megfogta és megszorította a kezemet – Nagyon vigyázz magadra. Mi
mindig veled leszünk, és tudd, hogy ide mindig hazajöhetsz. Mert itt vagy
itthon, ahol szeretnek téged.
- Anyu, kérlek, ne csináld ezt. Így is
nehéz, ne tedd még inkább azzá. Ígérem, hogy vigyázni fogok, és minden héten
írok majd, de minimum minden hónapban. Oké? – felálltam közülük, eléjük léptem
és mindkettőjüket szorosan magamhoz öleltem – Nagyon fogtok hiányozni, de
mennem kell. Rá kell jönnöm, hogy ki is vagyok valójában és mit akarok kezdeni
az életemmel.
- Édesem, ha bármire szükséged van, akkor
csak írj, és mi mindent megteszünk majd, hogy megadjuk neked.
- Tudom és hálás is vagyok érte. De akkor is
mennem kell… Köszönök mindent, amit eddig tettetek értem. Ha tehetném, már most
visszafizetnék minden egyes forintot, amit csak rám költöttetek, de sajnos még
nem tudom.
- A 3 órai, Bangkokba tartó járat utasait
kérem, kezdjék meg a beszállást.
- Itt az idő… Indulnom kell… - apám egyszer
sem szólt hozzám, de ebben a pillanatban felállt és magához húzott. Fejét a
vállamra hajtotta és a fülembe súgta.
- Nehogy egy unokával együtt gyere haza. –
csak halkan kuncogtam, miközben hátát simogattam.
- Szeretlek, apa. – nem akartam előttük
sírni, mert akkor azt hihetnék, hogy nem vagyok elég erős ehhez az egészhez. Elengedtem
őt, odaléptem anyához és őt is megszorongattam. – Téged is szeretlek. –
eleresztettem, felkaptam a padról a táskám és elindultam a kapuhoz… Mikor
becsekkoltam, még intettem feléjük párat, aztán végleg eltűntem a szemük elől. „Viszlát anya és apa, viszlát Magyarország!
Vigyázz Korea, jövök!” – elfoglaltam a helyem a gépen, felettem a
fülhallgatómat és a zene világába merülve ücsörögtem végig a 9 órás utat
Bangkokig, ahonnan egy újabb 5 órás repülés után érkeztem meg Szöulba.
Kalandjaim
pedig most kezdődnek…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése