11. rész - Irány Kína (Siwon P.o.V.)

                A showt követő napon ismét Kínába készültem utazni egy sorozat miatt. Eleve is úgy gondoltam, hogy indulás előtt még benézek az ügynökségre, de arra nem számítottam, hogy hívást fogok bentről kapni. Lee Soo-man azonnal látni akart, nagyon idegesnek tűnt. Gyorsan összekaptam magam és alig fél órán belül már az irodájának ajtajában álltam. Bekopogtam és vártam.

   - Gyere be. – valamiért gyanúsan higgadt, mély hangon szólt hozzám. Beljebb mentem és becsuktam az ajtót. – Ülj csak le nyugodtan.

   - Köszönöm. – leültem és csak csendben figyeltem ujjaimat tördelve.

   - Ma ismét Kínába utazol, igaz?

   - Igen, 3 óra múlva megy a gép.

   - Tudom, a menedzsered említette korábban. – még mindig nem fordult felém és ez kezdett kissé frusztrálni. – Ugye tudod, hogy a banda szempontjából nagyon fontos, hogy a te image-eden ne essen csorba?

   - Igen, ezzel teljes mértékben tisztába vagyok. De… - szavamba vágott.

   - Ennyire jó volt a kiállítás? – elém tolt egy kisebb kupacnyi napilapot. Mindegyik címoldalán én voltam a tegnapi lánnyal.
   - Meg tudom magyar…

   - Ne nekem magyarázkodj, hanem a médiának. Én megértem, valóban csinos a hölgy, de… nem a te súlycsoportod.

   - Semmi közöm hozzá, csak megvédtem egy zaklatótól.

   - Nem a te dolgod lett volna, erre voltak ott a biztonságiak. Te azért voltál ott, hogy az Audit népszerűsítsd, nem azért, hogy botrányba kerülj holmi nőcskékkel. A lapok már összeboronáltak titeket és emiatt a fanok közül már többen elhagyták a klubot.

   - Ezt sajnálattal hallom, de…

   - Nincs de! Még egy ilyen botlás ás már nem csak ők fognak eltűnni, hanem a különböző munkaajánlatok is. A banda egyik arcaként nem engedhetsz meg magadnak még egy ilyen botlást.

   - Mégis mit tehetnék? Bújjak ki a bőrömből?

   - Viselkedj profiként.

   - Egész eddig… - ökölbe szorítottam kezemet – Igyekezni fogok.

   - Remélem is, mert nem szeretném, ha el kéne hagynod a fiúkat. Elvégre is, te hozod a legtöbb bevételt.

   - Sajnálom, hogy kellemetlenséget okoztam. – felálltam és mélyen meghajoltam – Többször nem fordul elő.

   - Bízok benned. Most pedig menj, nehogy lemaradj a gépedről.

   - Köszönöm, viszlát. – egyből elindultam kifelé. A folyosón menedzserem elkapta vállam.

   - Arra nem mehetsz ki, tele van az épület előtti terület fanokkal.

   - Mi?!

   - Tudod nagyon jól, hogy mit okoznak az ilyen jellegű hírek. Jobb lesz, ha hátul próbálunk meg kijutni.

   - Nem akartam, hogy ekkora felhajtás legyen, csak…

   - Tudom, segíteni akartál, előjött belőled a gentleman.

   - Valahogy úgy. – tarkóm vakargatva követtem – Annyira rosszat csak nem tettem… vagy igen?

   - Egyáltalán nem, csak te híresség vagy, nem tehetsz meg szabadon akármit. Ezt vállaltad, mikor aláírtad a szerződésed.

   - Tudom. – felsóhajtottam és feltettem napszemüvegemet és az ajtón kilépve egyenesen beszálltam a kisbuszba. Körben mindenhol síró és sikítozó lányok álltak, akik mind magyarázatot követeltek valami olyan dologgal kapcsolatban, ami csak egy; a média által kreált; kacsa volt.

    - Szóval… miről is szól ez az egész hisztéria.

   - Köztem és a modell között nem történt semmi, sosem láttam azel… Most hogy jobban belegondolok, nagyon ismerősnek tűnt valahonnan.

   - Biztos hasonlított a sokadik fanodra.

   - Lehet. – hátradőltem az ülésben és lehunytam szemem – Ha itt ekkora a felhajtás, akkor mi lesz odaát?

   - Már biztosan intézkedtek, nem kell aggódnod.

   - Nem aggódok… - előszedtem egy könyvet és olvastam, míg a reptérre nem értünk. El akartam felejteni a történteket, ki akartam zárni a valóságot…

Szerencsére a becsekkolással hamar megvoltunk és a repülő is pontosan indult, így hamar elszabadulhattam Szöulból. Most először nagyon vártam azt, hogy elhagyhassam a várost…

10. rész - Please, don't...

            Remegő hangon, már-már könnyes szemekkel néztem az olyannyira ismerős hang irányába. – O-oppa?!

   - Engedje el a hölgyet.

   - Oppa? Hölgy? Ti meg mégis miről beszéltek?

   - Oppa… Kérlek. – megfogtam kezét és szemébe néztem – Ne sodord magad bajba miattam. – halványan elmosolyodtam.

   - Ugyan, ez semm…

   - Kérlek. – szavába vágtam – A média mindenhol figyel, a csapatnak sem tenne jót, ha itt történne valami.

   - Ön… Nem találkoztam már önnel valahol?

   - Nem, most látjuk egymást először. – hazudnom kellett, nem akartam, hogy felismerjen – Biztosan csak összekeversz valakivel.

   - Meglehet…

   - Kérlek, menj, ezt pedig hagyd rám. – meghajoltam illedelmesen – Kérlek.

   - Rendben, de nagyon remélem, hogy nem fogja önt tovább zaklatni ez az alak.

   - Nem lesz gond, csak kérlek, távozz. – próbáltam finoman és nem túl feltűnően letessékelni a pódiumról. Nagy nehezen, de végül sikerült elérni, hogy távozzon, így végre a másik férfire is tudtam figyelni. – Nézze. Nem tudom, mit képzel, ki maga, de nincs joga sem hozzám érni, sem jelenetet rendezni a munkahelyemen. Ha maga miatt kirúgnak, akkor elhiheti, gondoskodni fogok arról, hogy ilyen helyekre soha többé be se tehesse a lábát.

   - Ki vagy te, hogy így beszélj velem?! – ismét elkapta állam és szorongatni kezdte.

   - Elnézést, baj van? – az egyik biztonsági ember jött oda hozzánk. A fickó egyből elengedett és egy lépést távolodott tőlem.

   - Az úr nem hajlandó távozni, többszöri felszólítás ellenére sem, valamint erőszakoskodott is.

   - Jöjjön velem, kérem. – az őr megfogta a férfi vállát és lekísérte előlem. Megkönnyebbülten sóhajtottam fel, megigazítottam a hajam és a ruhám, majd ismét a kamerákra figyeltem…

Szerencsémre a nap további része gyorsan és újabb problémák nélkül telt el. Már alig vártam, hogy végre hazamehessünk Mimivel és megmártózhassak egy jó nagy kád meleg vízben. Az utóbbi hetekben ez volt ez egyik legrosszabb napom, hála annak az alaknak.

   - Föld hívja Nanát. Itt vagy még?

   - Itt… persze…

   - Nagyon nem úgy nézel ki. Mi a baj?

   - Elegem van ebből a napból. Megint felbukkant az az idegesítő pasi.

   - Aki korábban próbált téged..?

   - Az és megint meg akart csókolni, de.. Siwon odajött és leállította.

   - Hol voltam én ennél a jelenetnél?

   - Nem tudom, de nagyon ijesztő volt. Nem is az, hogy le akart kapni, sokkal inkább az, hogy miattam Ő majdnem bajba került. Ha a lapokban lehoznának valamit rólunk, az biztosan nem tenne jót sem neki, sem a bandának.

   - Hye Na, értem én, hogy fontos neked, hiszen mondhatni a szerelmed, de..nem kell túlzásba vinni az aggódást. A cég meg tudja oldani, ha gáz van, hiszen rengeteg kapcsolatuk van, melyek az egész média világot behálózzák.

   - Mi az, hogy túlzásba viszem?! – rá förmedtem – Egyáltalán nem túlzás, hiszen hozzá képest én csak…

   - Senki vagy? Ez nem igaz.

   - De még mennyire, hogy az… Inkább hagyjuk, oké?

   - Felőlem. – előttem haladt a táskájában kotorászva, közel voltunk már a lakáshoz. Beérve ő ledobta magát a kanapéra, én pedig a fürdő felé vettem az irányt. Megnyitottam a meleg vizes csapot, és míg a kád telni kezdett, addig én kimentem hozzá. – Inni valamit?

   - Feltételezem nem egy a fogalmunk az innivalóról jelen helyzetben, szóval megelégszek egy zöldteával is.

   - Ez gonosz volt. – kiöltöttem nyelvem - Mindjárt kész is lesz. Mész te először vagy én?

   - Neked húzósabb napod volt, előre engedlek.

   - Köszi. – odavittem neki a bögrét és mellé ültem – Még egy ilyen nap és tuti felmondok, nem az én idegzetemnek való.

   - Ne merészelj egyedül hagyni!

   - Csak vicceltem, nyugi. Nem hagylak el, annyit köszönhetek már neked…leszámítva azt az apróságot, hogy akárhányszor Ő megjelenik, te annyiszor kavarsz bele a dolgokba.

   - Nem kavarás, segítség. Segítek, hogy hamarabb megszerezhesd magadnak.

   - Honnan vetted, hogy meg akarom szerezni? Ez abszurd! Sosem tenném, a fanok meg is ölnének.

   - Azt nem hagyná, ne félj.

   - Tudod… - combjára csaptam finoman – Jelenleg az egyetlen dolog, amitől félek, hogy elúszik a ház, ha nem zárom el gyorsan a csapot. – felálltam és magára hagyva elmentem fürdeni. Jól esett elmerülni az illatos habokban, végre lazíthattam egy kicsit… olyannyira sikerült mindez, hogy el is szunnyadtam és Mimi szólongatására riadtam csak fel. Gyorsan kikecmeregtem a kádból, magamra tekertem egy törölközőt és kinyitottam az ajtót. – Bocsi, elaludtam.

   - Azt hittem, téged is elnyelt a mélység, mint Rudit.

   - Csak a habok és a fáradtság.

   - Nyomás az ágyba, hogy végre én is tusolhassak.

   - Igenis, főnökasszony! – szalutáltam és átcsoszogtam a szobámba. Megtörölköztem, a hajam is átszárítottam és elnyúltam ágyamon. Szinte azonnal elnyomott az álom…

            Reggel újult erővel keltem fel. Nyújtózkodtam egy nagyot, kimásztam az ágyból és mentem is kávét főzni. Közben elmosogattam a tegnapról maradt edényeket, eltettem a szárazakat és még pirítóst is készítettem. Amint a kávé elkészült az asztalhoz ültem és az újságot kezdtem lapozgatni. Nem találtam benne semmi érdekeset, szinte csak politika és gazdaság volt az egészben… Épp belekortyoltam az italba, mikor megláttam egy hírt. A kávét szökőkútként köptem ki, eláztatva vele az egész lapot. – Na nem…?!

9. rész - Szia, cica~

            Ott álltam a pódiumon, teljesen elvörösödve, mint egy jól megfőtt rák és nem tudtam, hogy mihez is kezdhetnék. „Ha most visszafordulok, akkor mindenki látni fogja, hogy mennyire zavarba jöttem. De ha nem, akkor viszont nem tudom rendesen végezni a munkámat és le fognak cseszni… azt pedig nagyon nem akarom.” Magamra erőltettem egy vigyort és mintha mi se történt volna, ismét pózolni kezdtem, mást úgy sem tehettem. Igyekeztem nem arra figyelni, hogy a legnagyobb kedvencem ott ül, tőlem alig pár méterre és zavarba ejtően édesen mosolyog.

   - Hanna, valami baj van? – Su Min odajött hozzám és megfogta a vállam – Nagyon kipirosodtál.

   - Nincs semmi, csak nagyon meleg lett idebent. Te nem érzed?

   - Öhm, nem igazán… Nem lehet, hogy lázas vagy? – maga felé fordított és tenyerét a homlokomra tette – Nem úgy tűnik. Akkor mi lehet a gond?

   - Tényleg sem…

   - Tudom már! Az az úriember ott. – amint felé mutatott, egyből elkaptam kezét és lerántottam.

   - Ne buktass le! – rá förmedtem – Nem akarom, hogy ide jöjjön.

   - Ne harapd már le a fejem egyből…

   - Sajnálom, csak… félek. Félek, ha a közelembe kerül, akkor teljesen leblokkolok és elrontom a munkámat. Már így is teljesen zavarban vagyok, csak az kéne még, hogy bájcsevegnem kelljen vele.

   - Miért? A múltkor is egész jól ment. – meglepetten nézett rám.

   - Azért, mert akkor is inkább te beszéltél és mondhatni engem csak bábként mozgattál. Akkor sem akartam vele beszélni, nem is igazán tudtam, csak dadogtam.

   - Te tudod… - kicsit talán sértődötten, de visszament a helyére. „Nem akartam megbántani, hiszen csak segíteni akar, de akkor sem tudok kibújni a bőrömből és fesztelenül szóba elegyedni rajongásom „tárgyával”.” – átálltam a kocsim másik oldalára, hogy még véletlenül se lássam Őt… de hiába próbálkoztam nem arra figyelni, hogy ennyire közel van, szinte csak pár lépésre tőlem, mégis az aprócska gondolat folyamatosan ott motoszkált elmém legmélyén és nem hagyott nyugodni. Akarva-akaratlanul is többször visszafordultam és messziről csodáltam Őt. Hiába, a tiltott gyümölcs a legédesebb és legcsábítóbb, számomra pedig Ő volt a legszebben mosolygó alma azon a bizonyos fán. Az egyik pillanatban még én is egy akartam lenni a sok visítozó, pénzsóvár liba közül, a következőben viszont csak el akartam tűnni örökre, szégyelltem volna, ha így lát engem… csak azt kívántam, hogy a napnak mihamarabb vége legyen és hazamehessek.

   - Elnézést, kisasszony. – egy férfi lépett közelebb a szalaghoz. Felé fordultam, meghajoltam és kérdőn néztem rá.

   - Igen, tessék. Segíthetek valamiben?

   - Felém tudna fordulni? A bal profilja igazán gyönyörű és szeretnék önről abból a szögből képeket készíteni. Persze, csak ha nem gond.

   - Természetesen semmi akadálya. „Elvégre is ezért fizetnek, nem?” – átfordultam és pózolni kezdtem, lassan váltogatva a beállításokat.

   - Remek, most a másik kezét tegye csípőre. Igen, pontosan így. – igyekeztem követni az instrukciókat, hogy az úrnak megfelelő képek készülhessenek – Mondja csak, járt ön bármiféle ilyen jellegű iskolába?

   - Nem, soha. Miért, talán valamit rosszul csináltam?

   - Épp ellenkezőleg, olyan természetesen mozog a kamera előtt, mintha világ életében ott lett volna.

   - Pedig alig 1 hónapja kezdtem csak. „Mivel nem volt más megoldásom akkoriban… Féltem, félek, de eddig semmi olyan incidens nem történt, ami eltántorítana. Leszámítva talán Őt…”

   - Kisasszony..?

   - Elnézést, csak elgondolkodtam. Folytathatjuk, ha gondolja.

   - Nem, köszönöm, ez már bőségesen elég lesz. – meghajolt – Viszontlátásra!

Én is mélyen meghajoltam, egyik kezemmel dekoltázsom takarva. Felegyenesedtem, de nem épp azzal találtam szembe magam, akire számítottam… - Megint maga?

   - Szia, cica. Csak nem hiányoztam?

   - Nem mondhatnám… - szemem forgatva ácsorogtam – Mit akar?

   - Amit már az előző… hány alkalommal is?

   - Ha jól rémlik 12. Hogy talált meg ismét?

   - Itt vagyok, csak ez számít, nem?

   - Menjen innen és hagyjon békén. – elfordultam és magamra erőltetve egy mosolyt pózoltam tovább. „Nem hiszem el, hogy megint rám lelt.  Komolyan, mindenhol kémei vannak, vagy mi?”

   - Fordulj ide, szépségem. Szeretem látni azt a gyönyörű arcodat, mikor mosolyogsz.

   - Nyálasabb nem tudna lenni? – felé fordultam, de meg kellett lepődnöm, ott állt előttem alig 10 centire – Me-menjen innen..!

   - Nem megyek, amíg meg nem kaptam, amit akarok. – nem mertem rá nézni, inkább elfordítottam fejem.

   - Menjen, vagy a biztonságiak viszik el.

   - Nem megyek sehova! – végigsimított arcomon, amitől teljesen kirázott a hideg… sokkal inkább az undortól, mint a gyönyörtől - Nézz rám, r*banc! – elkapta állam és úgy emelte magára tekintetem, majd egyre közelebb kezdett hajolni. Kezem automatikusan lendült, de másik kezével elkapta csuklómat, így esélyem sem volt őt pofon vágni…

   - Ha jól tudom, a modellek érintése külsős személyek számára tilos. – meglepetten kaptam fejem a hang irányába.

   - O-ppa?!